VIHAR NÉLKÜL – 3

1995. szeptember 1.

 Abban a pillanatban, amint a vonat lustán lelassított, s fújtatott egyet, amiért végre célba ért, Draco Malfoy fogta a ládáját, s kivonult a fülkéből, hátra se nézve.

 - Várj meg, Draco! – kérlelte Pansy.

 - Boccs, sietős dolgom van – jelentette ki szemrebbenés nélkül a szőke fiú.

 - Draco! – Egész nyáron azt a pillanatot várta Pansy, mikor leszállnak ketten kéz a kézben, s mindenki őt irigyli, hogy ilyen fantasztikus barátja van, s hogy elég méltó hozzá, hogy megszerezhessen egy ilyen nemes múltú fiút. Most azonban, mikor eljött a pillanat, Draco az érdeklődés legapróbb jelét sem mutatta.

 - Hallgass! – fordult a lánnyal szembe Draco. A hangja olyan jeges volt, s pillantása olyan szúró, hogy Pansy torka összeszorult. Majd Draco eltűnt. Pansy csak állt a kabin előtt, s üveges tekintettel nézett arra a helyre, ahol fél perccel ezelőtt még Draco állt.

 - Mégis mit gondoltál kislány? – lépett elé Regina. Pansy duzzadt szemekkel nézett fel a gyönyörű arcba. Regina nagyon közel állt hozzá, s két fejjel magasabb volt Pansynél, így a lány még inkább eltörpültnek érezte magát. Regina tökéletes. Miért nem lehet ő is az? Miért nem származhat ő is nemes családból, és miért nem kapkodják a tekintetüket őutána is a fiúk? – Azt gondoltad, minden olyan csoda jó lesz, mint a Disney mesékben? – Telt, vérvörös ajkai gúnyos mosolyra húzódtak, majd kemény hangnemre váltott. – Lépj már ki a rózsaszín felhőkből! – Azzal Néróval karöltve indult el a peron fele. A Regina hátán pihenő kéz vészesen csúszott lefele, de a lány dühösen ragadta meg a kezet, s taszította Néró mellkasához.

Azután Pansy végignézte a perceken át tartó nyűglődést, ugyanis Crack és Monstro egyszerre óhajtottak kilépni a kabin ajtaján, úgy, mint Regina és Néró, azonban ez nehéz feladatnak bizonyult, hiszen egyenként is komoly megpróbáltatás lett volna. S végül Zambini lépett ki, együttérzően mosolyogva. Pansy nem ezt érdemli, gondolta a fiú. Olyat érdemel, aki megbecsüli őt, és szereti. Pansy vívódott a könnyeivel, látszott rajta. Zambini minden vágya hirtelen az lett, hogy olyat mondhasson a lánynak, amivel mosolyt csalhatna az arcára, de semmi nem jutott eszébe, amivel segíthetne a megtört lányon.

 - Sajnálom! – mosolygott rá. Pansy csak némán megrázta a fejét. – Nem lesz semmi baj, majd meglátod! Draco csak ideges. Nagyon ideges. Tudod, mekkora nyomás alatt tartja az apja! Nem lesz baj – érintette meg Pansy karját Zambini. Most is csak maga alatt vágta a fejszét. Hajlandó volt Dracót mentegetni, kimosni a szennyből csak azért, hogy Pansy jobb kedvre derüljön.

 - Semmi baj – mondta a lány gyenge hangon. – Majd elmúlik. Mindig el szokott múlni…

~oOo~

 Hiába sietett Draco annyira, Pansy hisztériája megakadályozta, hogy elkerülhesse a tömeget. Harry Potter és a legtöbb griffendéles négy vagonnal előrébb szálltak le, s az éppen Leóval beszélgető Mark észre nem véve Malfoyt, teljes erejéből ugrott a fényesre lakkozott cipőjére.

 - Te szerencsétlen! – jajdult fel, s már rántotta is a pálcáját. Az ilyen helyzetekre azonban sem Mark, sem Ron nem tudtak reagálni, így Harry és Leo válaszolt a kihívásra. Repkedtek a lefegyverző átkok, Malfoy otthon volt a sötét átkokban, de Harryt és Leót sem kellett félteni. Vagy négy percen át párbajoztak, mikor Malfoy szeme a peronon ácsorgó Ginnyre villant.

 - Ne! – kiáltott fel Harry, de már késő volt. Malfoy piros átkot lőtt ki a lányra, s Harry olyan hevesen vetette Ginny mellé magát, hogy hasra esett. De végül is a földről hatástalanította az átkot, majd Malfoy nyakának szegezte a pálcát. – Ezt meg ne próbáld még egyszer! – suttogta Harry rosszat sejtető hangon. Végül Malfoy elindult a Roxfort irányába.

 - Hú de kemény, hú de kemény! Ha ennél lazább leszel, még a végén szétesel! – jegyezte meg hangosan Arana.

 - Figyelj csak, Malfoy! Ha ezen a szűkszárú gatyádon a hózentrógert kicsit szorosabbra állítod, olyan gyönyöröket élhetsz át, amiben soha nem lesz részed Pansy Parkinsonnal – kiabált utána Ginny. Malfoy hátra se nézve lőtt ki egy átkot, mire Harry pálcát rántott újból, de Ginny gyorsabban hatástalanította az átkot. – Nem szorulok a segítségedre, Potter – mondta Ginny, s Aranával együtt elindult a fiákerek fele. Felícia, aki Leóhoz állt legközelebb, hátravetette gyönyörű haját, s huncutul rámosolygott a fiúra.

 - Tüzes – nézett Ginny után Harry.

 - Felíciának van barátja? – kérdezte furcsállva Leo. Megszokta már, hogy a lányok ugrálnak körülötte, de Ginny hatos seregéből még egyetlen lány sem közeledett felé.

 - Mióta érdekel az téged? – vonta össze szemöldökét Harry. Leo zavartan nézett barátaira.

 - Csak mert úgy izgibb – biztosította őket Leo.

~oOo~

 Mielőtt elkezdődött volna az évnyitó, Harry és Ron Dumbledore-hoz siettek. Ron a többkilós süteménnyel teli dobozt cipelte, aminek gyönyörű csomagolása hanyatlásnak indult az út során, s a süteményekből is hiányzott jó pár darab.

 - Ezt anya küldi – vetette oda az igazgatónak Ron, mire Dumbledore elmosolyodott, s beleszagolt a doboz tartalmába.

 - Egészen kellemes. A fahéj és a csokoládé remek összhangban van, azonban a csótányméreg mintha kicsit rontana az összhatáson. – Ron motyogott valami olyasmit, hogy azt hitte, hogy már felszáradt, de Dumbledore lelkes élvezettel harapott bele egy süteménybe. Azután elővett egy apróbb dobozt, s Ron felé nyújtotta. – Hálám jeléül küldöm édesanyádnak. Nyugodtan nézzétek meg, fantasztikus dolog van benne. Szívből küldöm Mollynak, valami egészen személyes tőlem. – Harry izgatottan tépte ki Ron kezéből a dobozt, s finomnak nem nevezhető mozdulattal szedte le a tetejét. A dobozban egy furcsa olló volt, amiben egy vékonyka barna szőrdarab ragadt. – Tizenöt éves koromban kezdett el nőni a szakállam. Akkor még azt hittem, ez rossz dolog, pontosan ezzel az ollóval levágtam. Az volt az első és utolsó alkalom. És nézzétek csak! Még egy bőrcafat is maradt rajta! – Dumbledore felkacagott. – Nos, igen. Akkoriban elég ügyetlen voltam.

 - Öhm… - szólt Ron. – Bizonyára értékelni fogja. Akkor minden jót!

A vacsora a megszokott hangulatban telt el. Harry méregette a mardekáros asztalt, szemügyre vette az elsősöket, amikor feltűnt neki, hogy Malfoy nincs az asztalnál.

 - Hol van Malfoy? – kérdezte. Leo megvonta a vállát.

 - Remélem nyugdíjba ment – mondta félszegen.

 - Vagy belefulladt a tóba – töprengett el Mark.

 - De az se lenne rossz, ha megmérgezte volna egy óriáspók – sóhajtott Ron.

~oOo~

 Dracót semmiféle óriáspók nem mérgezte meg. Csupán szüksége volt egy helyre, ahol gondolkodhatott. A parkban, közel a rengeteghez volt pár óriási bokor, kört alkotva. Tavaly bukkant rá, s azóta rendszeresen megpihen itt, amikor komoly dolgok gyötrik. Tavaly például, mikor az apja közölte vele a hírt, hogy Voldemort mégsem pusztult el teljesen, s az ő dolga lesz életre kelteni őt. Azokban az időben Draco félt. Világ életében sötétségben élt, de titkon azért reménykedett benne, hogy egyszer neki is kisüt majd a nap. De Hermione miatt is ült már itt. Volt úgy, hogy olyan heves vitába keveredtek, hogy a várt düh megérkezett ugyan, de nem azt kívánta, bár ne lenne úr ő, és kezet emelhetne a lányra. Sokkal inkább egy másfajta vágy lobbant fel, s Hermionéban ugyanígy. Két keze közé szorította az arcát, s a lány felé közelített. Hermione ajkai már elnyíltak, benne is égett a tűz. De aztán Hermione észhez tért, s egy hatalmas pofont kevert le Dracónak.

A hely kellemes volt. A bokrok magasak voltak, s a közepén épp csak egy kis tér maradt, hogy egy ember elférhessen ott. Nem láthatta onnan senki, de Draco nézhette onnan az egész kastélyt. Féleszű Hagrid kunyhójába most a pöttöm Flitwick rohant be vigyorogva. Különös, gondolta Draco.

Lehetetlent kér tőle az apja. Mégis honnan szerezhetne meg hét olyan apró tárgyat, amiről nem tudja, hogy mi az, és nem tudja, hogy hol van? James Potter és Sirius Black. Ők pusztították el őket, és rejtették el. Tehát Harry Potter és Leonardus Black egészen biztos tudják, hogy mik azok. Csakhogy Blackben túl nagy a tartás, elvégre mégiscsak nemes vér folyik az ereiben. Potter maradt csak. Szüksége van valakire, aki a bizalmába tud férkőzni. Kell neki valaki, akiben Harry Potter a végletekig megbízik, és elárulja neki a titkait. És ebben a pillanatban Draco Malfoyban helyre állt végre a kirakós utolsó darabkája. Pontosan tudta, mit kell tennie.

 Senki sem volt fáradt a Griffendél klubhelyiségében. A legtöbb fiú izgatottan fontolgatta a Griffendél esélyeit az idei kviddics szezonban. Harry Potter ígéretes csapatkapitánynak bizonyul. Legalább harmincöt éve nem volt ilyen erős csapat, mióta Harry szülei befejezték iskolai tanulmányaikat. A hajtók Katie Bell, Angelina Johnson és Ginny Weasley, a terelők a Weasley ikrek, az őrző Leonardus Black, s apja után a fogó nem más, mint Harry Potter. Az ablak előtt ültek a sportimádó fiúk, s akkora ricsajjal voltak, hogy félő volt, hogy meggyengül majd a Roxfort alapja a nagy ordítások közepette. Sokak a fotelekben ültek, olvasgattak, átismételték az anyagot, már amennyire ez ilyen zajban lehetséges. Arana és Lee az egyik sarokban foglalkoztak egymással, mígnem a fiú csatlakozott a túl hangos barátaihoz, így Arana lehuppant Ginny mellé a fotelben. Mellettük a földön ott ült Sidney, Eliza és Jessie. Felícia közvetlen a tűz előtt ült, távol a barátaitól, s mélyen a gondolataiba merült. Ginny volt az egyetlen, akinek feltűnt a hiánya, így felkelt a fotelből, mire Arana utána kiáltott.

 - Itt hagysz?

 - Mindjárt jövök – ígérte Ginny, majd átvágott a klubhelyiségen, s óvatosan leült Feli mellé.

 - Miért lógatod az orrod? – kérdezte halkan. Feli csak megvonta a vállát. – Tudod, sokszor segít az, ha elmondod valakinek. Elsős korunk óta barátnők vagyunk, megbízhatsz bennem! – bíztatta Ginny, de Felícia még mindig mereven nézett a lángoló tűzbe. Ginny végül sóhajtott egyet. – Blackről van szó?

 - Róla is – mondta Felícia. – Egyszerűen nem értem, hogy miért ellenzitek annyira.

 - Mert féltünk téged. Csak nézz rá Blackre! – Feli odakapta tekintetét, de ez hiba volt. Azok a gyönyörű, szürkéskék szemek pont őt vizsgálták kifürkészhetetlenül. Abban az egy másodpercben mintha az egész világ eltűnt volna körülöttük. Nem hallották a hangokat, nem láttak semmi mást, még mintha a távolság is eltűnt volna kettejük között. Ezután mindketten zavartan kapták el a fejüket. Feli arcán halvány rózsák jelentek meg. – Ő az a fajta fiú, aki a legnagyobb könnyedséggel csavarja el egy lány fejét, kihasználja az alkalmat, és ott hagy. Nem akarjuk, hogy összetörj! Blackkel nem jár együtt a komoly kapcsolat, akármennyire is szeretné itt a Roxfortban megannyi lány. – Feli hatalmas szemekkel bámult Ginnyre. Hogy is felejthette el? Mióta elsősök, Leo után koslat a lánytanulók fele. Mind csak egyre vágyik. Mind csak meg akarja puhítani a szívet, amit talán jégből faragtak. Meg akarják érinteni az arcot, ami talán márványból készült. Meg akarják ízlelni az ajkakat, ami talán a leforróbb az egész világon. Utóbbi jó pár lánynak sikerült. Leo teljes tudatában volt megnyerő külsejének, s egy pillanatig sem szándékozta nem kihasználni minden cseppjét. A leghosszabb kapcsolata másfél hétig tartott, és azóta megfogadta, soha többé nem veszteget ennyi időt egyetlen lányra sem. Persze minden lány a Roxfortban azt gondolta magáról, hogy ő más, mint a többiek, és igen is képes megolvasztani Black jégből faragott szívét. Ilyenkor azonban már nincs vissza út. Mindre ugyanaz a sors vár.

 - Nagy kislány vagyok, tudod? – nyögte ki Feli dacosan. Ginny felsóhajtott. Ilyen az ő barátnője. Amit egyszer a fejébe vesz, azt nem hagyja annyiban.

 - És mi a terved? Mit vársz tőlünk? – kérdezte Ginny.

 - Igazából fogalmam sincs – ismerte be Feli. – És csak annyit kérek tőletek, hogy viseljetek el. Én meg… nem is tudom! Talán megpróbálok közelebb kerülni hozzá. Ha így kialakul valami, akkor rendben, ha meg nem… olyan nem lesz. – Ginny megcsóválta a fejét.

 - Akkor ez az, ami nyomaszt? – kérdezte. Felícia nem válaszolt. – Vagy van más is?

 - Ez egy olyan dolog, amiről nem szeretném, ha bárki is tudna.

 - Mióta vagyok én neked bárki? A legjobb barátnőm vagy – vonta össze szemöldökét Ginny.

 - És Arana? – Feli jól emlékszik még. Másodikban csatlakozott hozzájuk Arana, a nagyszájú. Feli is kinyilvánította a véleményét, de sosem hagyott akkora nyomot, mint Ginny és Arana. Ők hárman egyenértékűnek nevezték magukat, de Feli sokszor érezte, hogy ők egy lépéssel előtte járnak.

 - Aranával hasonló a stílusunk. De örökre te maradsz a legjobb barátom. – Feli nagy levegőt vett. Ezt a dolgot végiggondolnia is nehéz volt, hát még kimondania.

 - Történt valami a nyáron – mondta halkan. Ginny bíztatóan bólintott. – Hallottál már arról, mi az, ha egy boszorkány vagy varázsló allergiás a fahéjra? – A vörös hajú lány értetlenül meredt barátnőjére. – Ritka dolog. Anyai ágamról minden generációban egy rokonom szenved ebben. Anya is allergiás rá. – Feli hangja megbicsaklott, ahogyan az édesanyjára gondolt. Mindkettejük arca kipirult, hisz egészen közel ültek a tűzhöz. Körülöttük mindenfele nevetgéltek, iszogattak, régi emlékekre gondoltak vissza. A griffendéles mámor teljes súllyal nehezedett a klubhelyiségre, mindenki boldog volt, de Felícia csak sikított volna. – Görögországban voltunk a nyáron. Egy kis tengerparti bárban ültünk anyával és apával, és koktélt rendeltünk, mindhárman ugyanolyat. A tartalom csak görögül volt leírva, meg cirillírással, szinte semmit nem érttettünk belőle, de láttuk, hogy sokan rendeltek olyat. Nem ízlett, de azért megittam. Anya kért még egyet, mert imádta az ízét. Aztán este mindketten nagyon rosszul lettünk. Haza kellett jönnünk, befeküdtünk a Szent Mungóba, és a tesztek kimutatták, hogy mindkettőnk szervezete beszívta magába a fahéjat. Anya majdnem meghalt. Egy csipetnyitől is komoly mérgezést kaphatunk, nemhogy két pohártól. – Felícia nem tudta tovább folytatni. Azok a gonosz könnycseppek szúrták a szemét, de ő elég erős ahhoz, hogy visszatartsa őket.

 - De túléltétek! – simogatta meg bíztatóan Ginny barátnője hátát. Feli szipogott, és megrázta fejét.

 - Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. A szervezetünk beszívta magába, és mivel ránk mérgező hatással van, nem is fog onnan kikerülni. Ezt nem lehet meggyógyítani. Addig fog mérgezni, amíg… - Kibukott egy könnycsepp. Ginny arca kétségbeesett lett.

 - Mi fog történni?

 - Napról napra egyre gyengébb leszek. Még jó, hogy sok energiám van. Tovább tart! – nevezett fel hisztérikusan a szőke hajú lány. Ám látva Ginny arckifejezését, hozzátette: - De ne aggódj, még megmaradok egy ideig.

 - Egy ideig – ismételte a sokkos állapotban lévő Ginny.

 - Talán nem olyan sokáig, mint te, de azért még lehetek a koszorúslány az esküvődön.

 - De nem lehetne valamit csinálni? – pattant fel Ginny, beletúrva vörös hajába. A háttérben Harry elvigyorodott, de Ginny ebben a pillanatban észre sem vette.

 - Csak lelassítani – vonta meg a vállát Felícia. – Ha aggódom, több energiám fogy el. A gyógyítók azt mondták, próbáljak meg nyugis életet élni. De ez nem így lesz! Inkább élek röviden, de azt boldogan, mint hosszan, de kínlódva.

 - Ez nem vicces! – kiabálta Ginny. Feli arca elkomorodott.

 - Ígérd meg, hogy senkinek nem fogod elmondani! Nem szorulok senki segítségére. – Ginny megfogta Feli kezét.

 - Számíthatsz rám! Én mindig itt leszek. – Mosolyogva bámultak bele a táncoló tűzbe. Ginny segíteni fogja, hogy Feli napjai boldogan telhessenek el, kerüljön bármibe!

 Az elsősök már nyugovóra tértek. Ahogy az éjszaka egyre sötétebbre fordult, egyre több griffendélest csábította a mindig puha ágyuk. Potter és bandája együtt csapták a szelet pár negyedéves lánynak. Arana idővel eltűnt Lee-vel, Eliza és Jessie lefeküdtek aludni, Sidney pedig egy fotelben ült, és olvasott. Felícia mosolyogva nézett körbe a klubhelyiségben. Az otthoni nyomás után hirtelen olyan kellemes lett ez a felszabadult, vidám társaság. Ginny ásított egy nagyot.

 - Menjünk lefeküdni – ajánlotta Feli, és elindultak a lépcső fele.

 - Várj csak! – kiáltott utána egy jól ismert, flegma hang. Ginny erre megszaporázta a lépteit, de hiába. Potter egy ugrással a két lány előtt termett, elállva a lányok hálókörletéhez vezető lépcsőt.

 - Pucold el magad, vagy én pucollak meg elevenen – mondta Ginny, s közben igyekezett nyugodtnak tűnni. Hát persze, hogy nem volt az! Amint megtekinti azt a felfújt, önelégült fejszerkezetet, máris elönti a lobogó gyűlölet. Ráadásul Ginny legnagyobb bosszankodására Harry örökölte apjának azon szerénynek nem nevezhető tulajdonságát, miszerint minden percben köteles volt felborzolnia haját, bár mikor Ginny a közelben volt, gyakrabban is megtette.

 - Csak arra lennék kíváncsi, gondolkodtál e kettőnkön a nyáron? – kérdezte sokat tudóan mosolyogva Harry.

 - Nem szoktam olyan dolgokon gondolkodni, ami nem is létezik! – csattant fel Ginny. Harry pimaszul elvigyorodott. Elég ennyivel kihozni a lányt a sodrából.

 - De lehetne! Csak el kéne jönnöd velem Roxmortsba, és akkor elkezdhetnél gondolkodni. Te tudtad, hogy a gondolkodás fejlesztő hatással van az agyi működésedre?

 - Nem megyek el veled Roxmortsba! – kiabált Ginny. Feli hátra nézett. Arana ott ült Lee ölében, s mikor elkapta Feli pillantását kárörvendően összemosolyogtak.

 - Akkor viszont aludni sem fogsz menni – vonta meg vállát Harry. Ginny megpróbálta arrébb lökni a fiút, csakhogy Harry egyik lábával rálépett a lépcső egy fokára, s az rögtön szirénázva csúszdává változott.

 - Idióta! Holnap tanítás, ha nem tudnád, és én szeretnék aludni! – ordította Ginny vörös arccal.

 - Hát csak nyugodtan. Tudod a jelszót. Tehát Ginny, eljössz egy randira? – kérdezte vigyorogva, és beletúrt a hajába.

 - Nem megyek veled semmiféle randira! Ha nem tudnád, Michael Corner a barátom. – Harry csak legyintett.

 - Úgy is tudod, hogy nem tarthat vele örökké. Te is tudod, hogy velem sokkal jobban járnál. És megspórolunk jó pár évet is, ha most igent mondasz. Úgyis én nyerek a végén – kacsintott Harry Ginnyre. Ez idő alatt jelentős nagyságú tömeg tódult a lányok lépcsője elé, és vigyorogva nézték az eseményeket. Néhány lány azért rossz szemmel nézte, hogy Harry Ginnyvel foglalkozik, hisz a kviddics sztár is épp akkora népszerűségnek örvend, mint kereszttestvére, a különbség csak annyi volt, hogy az közismert tény volt, hogy Harry maga is szereti kihasználni adottságait, de legfőbb vágya mégis Ginny volt. Feli hátrébb került a tömegben. Épp elég ilyen vitát látott már, hagyta, hogy mások is csodálják őket.

 - Tudod – kezdte egy érzelemmentes, flegma hang Feli háta mögött halkan –, szerintem a barátnőd még jó darabig nem adja fel a méltóságát. – Feli felvont szemöldökkel nézett Leóra. – Bizonyára szeretnél te is lefeküdni. Nálam van hely.

 - Mert emeletes az ágyad? – lepődött meg színpadiasan Feli. Leo elhúzta a száját.

 - Ühüm. Te leszel alul, én meg felül – vigyorodott el Leo. Feli eltöprengett, majd megrázta a fejét.

 - Nem hiszem, hogy jó ötlet. Szerintem túl rövid a köteled, amivel esténként tornázni szoktam. – Azzal hátat fordított Leónak, és leült Sidney mellé, aki csak szorgalmasan olvasott. Leo pedig érthetetlenül vonta össze szemöldökét. Kikosarazták? Olyat nem szoktak. Legalábbis nem vele. Feli pedig elmosolyodott. Nem fog ugyanabba a hibába esni, mint a többi lány. Nem fogja könnyen adni magát.

Közvetlen a lépcső előtt pedig még mindig folyt a vita, már kerek tíz perce.

 - Úgyis tudod, mi lesz a vége! – Harry megint rálépett a lépcsőfokra, ami időközben visszaváltozott. – Úgyis tudod, hogy egy nap beadod a derekad! Miért húzod mindkettőnk idejét. Csak gyere el velem! – kérlelte.

 - Soha nem fogok engedni – sziszegte Ginny.

 - Dehogy nem – méltatlankodott Harry. – És nem csak egy randira fogsz igent mondani. Sokkal később megint igent fogsz mondani.

 - Álmodban.

 - A tiedben is, csak még nem tudod. – Hogy lehet valaki ennyire pimasz? Ginny arca lassan elérte a maximális vörösséget. Ilyenkor szokott el viszketni a tenyere, amit általában Harry arcának „megérintésével” mulaszt el.

 - Engedj már föl, te seggfej! – Ginny már úgy kiabált, hogy sok alsóbb éves ugrott hátra rémülten. Ginny olyan volt abban a pillanatban, mint egy sárkány. Kócos volt a haja, vörös a feje, villogott a szeme… nem sok hiányzott, hogy tüzet is okádjon.

 - Hát hogyne engednélek? – felelte Harry csevegő hangon. – Csak ígérd meg!

 - NEM ÍGÉREK MEG NEKED SEMMIT!! – Ginny már épp nekiugrott volna a pimaszul vigyorgó fiúnak, mikor a háttérben a Fred vállán pihenő Katie fáradtan ásított egyet. Erre Fred készségesen pattant fel, fogta meg Harry karját, és vonszolni kezdte.

 - Na jól van fiatalok, ez mind szép és jó, de elég a gyereknapból! – Harry teljes erejével tiltakozott, de már hiába. Ginny és még sok más lány rohant fel a lépcsőn, s hátra se nézve rontottak be a hálókörletükbe.

 - Mit csinálsz? Már majdnem igent mondott – kiabált Harry. – Számíthatsz rá, hogy az edzéseken úgy meg foglak hajtani, hogy eszedbe se fog jutni többet beleavatkozni a dolgaimba!

 - Csigavér pajti! Ahhoz te még túl kevés vagy, kisbukta. – Azzal ő maga is elindult a hálókörletébe.

Harry dühösen huppant le Leo és Ron közé egy kanapéra. Azok ketten nem is foglalkoztak dühöngő barátjukkal, vihogva nézték Markot, aki Sidney körül ténfergett.

 - Hé, Sid! – szólította meg végül. – Nem egészen értettem a mágiatörténelem házit. Segítesz? – Sidney furcsállva nézett a fiúra.

 - Nem is kaptunk házit mágiatöriből. – Mark megvakarta feje búbját.

 - Ja tényleg. – Azzal Leo és Ron rázkódni kezdtek a nevetéstől. Mark töprengve ült le barátai közé.

 - Ez nem jött össze, cimbora – állapította meg Leo.

 - Na tényleg? – gúnyolódott Mark.

~oOo~

1995. szeptember 2.

 Regina hármasával szedte a lépcsőfokokat. Úgy rohant, mintha üldözték volna, levegőt már alig kapott, de nem állt meg. Éjszaka baglyot kapott, rohannia kellett. Hajnali öt óra volt, de jobb időpontot nem tudtak találni. Regina befordult egy mellékfolyosóra, s nesztelenül tolta félre a kentaur szobrát. Az mögött egy ajtó nyílt, ahol George várt rá. Egy terem, amiről csak ketten tudtak. Úgy ölelték át egymást, hogy az egész nyár okozta űrt kitöltsék. Szinte egy örökkévalóságnak tűnt az az idő, amit egymás nélkül voltak kénytelenek tölteni.

 - Sajnálom! – George a két keze közé szorította a lány hófehér arcát. Regina még levegő után kapkodott a rohanástól, George már az izgalomtól.  – Tudom, hogy nem lenne szabad, de nem bírom! – Regina a fiú nyaka köré fonta karjait és csókolni kezdte. Először lassú, gyengéd volt, majd ahogy úrrá lett rajtuk a vágy, egyre erőszakosabb és követelőzőbb lett a csók. George remegő kézzel markolta Regina gyönyörű haját, majd zihálva húzódott el a lánytól. A lány felsóhajtott, George arcához emelte kezét, s megsimította.

 - Félek – suttogta. George közelebb húzta magához Reginát.

 - Tudom. – Nyomott egy puszit a homlokára. – De nem fogom engedni, hogy bajod essen!

~oOo~

 A tiltott rengetegnek egy olyan szegeltén, ami nincs túl mélyen ahhoz, hogy az ott élő szörnyetegek kiszagolják, de nem is annyira közel, hogy bárki is észrevenné őket, hét mardekáros ült a nedves földön. Már virradt a nap, de az erdő mindig sötét. A fák vészjóslóan suttogtak egymás között, s a távolból furcsa léptek zaja hallatszott. A fákat benőtte a moha, s a levegő olyan párás volt, hogy lélegezni is nehéz feladatnak bizonyult. A nyári hőség ellenére itt, a tiltott helyen hideg fuvallatok súrolták a rendbontókat. Miközben Draco beszélt, idegesen dobolt a kezeivel. Néró átkarolta Reginát, Pansy félően húzódott közelebb Zambinihez, Monstro pedig ügyetlenül próbálta karját Crack vállára helyezni, mire az felszisszent, s arrébb húzódott.

 - Két ember van, aki tudja, merre lehetnek a horcruxok. Harry Potter és Leonardus Black. Annyira ők sem lehetnek ostobák, hogy önként és dalolva meséljék el nekünk, hová rejtették el a szüleik őket, de talán kiszedhetjük belőlük a kiindulási pontot – magyarázta Draco.

 - De valami nem világos – szólt közbe Néró. – Hogy lehetne életre kelteni, ha minden horcrux elpusztult?

 - Mert van még egy, amit a Nagyúr a tudta nélkül készített. Amikor James Potter pajzsa átszakadt azon az estén Godric’s Hollowban, rég elfelejtette a kötelességeit, már nem azon járt az esze, hogy neki aurori feladatot kell elvégeznie. Egyedül a szánalmas családja volt az, amit féltett, és a saját életét kockáztatta őértük. Így amikor Voldemort gyilkos átka visszapattant a Capitulatus miatt, a gyilkolási szándék miatt abban a pillanatban hasadt szét a lelke, amikor a teste elpusztult, így a széthasadt lélekdarab kikerült a testből, s rátapadt valamire, amiből horcrux lett. De ez gyengébb, mint a többi, ezért szükség van a másik hétre, hogy azt egyetlen egy horcruxá változtassuk, s a nyolcadikban lévő lélekdarabot beletegyük.

 - És hol van az a nyolcadik horcrux? – kérdezte Pansy. Draco hidegen nézett a lányra.

 - Valahol Potterék házában – mondta Draco.

 - És hogy szerezzük majd meg? – tudakolta Regina.

 - Közülünk ráállítunk valakit Potterre, aki elhiteti vele, hogy a csúnya, rossz Malfoy bácsiék szörnyű veszélybe kergetik. Ő hamis információkat közöl rólunk, védelemért cserébe.

 - És mégis kire gondoltál? – kérdezte Zambini foghegyről.

 - Pansy lesz az – jelentette ki Draco szárazon. Erre Zambini felpattant.

 - Képes vagy kockára tenni a barátnődet? – kiáltotta. Malfoy megemelte szemöldökét.

 - Ülj le Zambini!

 Pansy reszketve bámult Draco arcába. Ebben a percben csakugyan úgy érezte, hogy szörnyű veszélybe kergetik.

~oOo~

 Mindig nagy volt a nyüzsgés a Griffendél asztalánál. McGalagony professzor az idei órarendeket osztogatta, s ki-ki csalódottan tekintett fel, vagy barátjával vigyorodott össze. Leo érzelemmentes arccal könyökölt az asztalon, és igyekezett nem tudomást venni a körülötte ténfergő lányokról, akik csak úgy „véletlenül” jártak arra. Unottan kavargatta teáját, s lenéző pillantást vetett egy gyakori rajongójára, aki épp mögötte sétálgatott fel és alá. Mikor meglátta, hogy Leo épp őt fürkészi, felsikított örömében, mire a fiúnál betelt a pohár, és leöntötte a lányt teával. Gyűlöli, ha reggel zaklatják!

 - Mit csinálsz? – nevetett Ron.

 - Nevelek – válaszolta fáradt hangon. Sok vendég téblábolt az asztal körül. Ron mellett ott ült barátnője, Susan, mellette pedig elválaszthatatlan cimborája, Hannah Abbot. Harry épp Markot oktatta a negyedik év nehézségeiről, így az ifjú Black tovább nézett ki a fejéből. Szeme sarkából látta, hogy Ginny, Arana és Felícia hevesen vitatkoznak valamin, majd Feli odafordította tekintetét. Leónak esze ágában sem volt ezt viszonozni. Tegnap este rájött, hogy Felíciával jobb lesz vigyázni. Leónak esze ágában sem volt komolyabb kapcsolatba vágni, addig akarta élvezni az életet, ameddig csak lehet, márpedig amíg éjszaka a lányon gondolkodott, egészen furcsa jelzők épültek be a lány neve mellé, olyanok, mint az aranyos, a kedves, és a szeretnivaló. Ilyeneket ő nem használt! Egy lányt vagy úgy könyvelte el, hogy „jó csaj”, vagy úgy, hogy „még a házimanómnak sem kívánom”. Úgyhogy szó sem lehet róla, hogy ezentúl csak gondoljon Felíciára. Tovább méregette az egyre benépesedő asztal vendégeit. Leo a varázspálcája után nyúlt, mert furcsa alak közeledett, egy mardekáros. Csoda volt, hogy Monstro dühös léptei alatt nem remegett meg a föld. Mit akarhat itt? Meglepetten méregette, ahogy Monstro odalépett Hannah mellé, és megkocogtatta a vállát. A lány kérdően fordult vele szembe.

 - Csak figyelmeztetni jöttelek – szólt Monstro értelmesnek nem nevezhető hangnemben. – Szállj le Crackról, ha jót akarsz! – Hannah felpattant.

 - Ki vagy te, hogy megmond nekem, hogy mit csinálhatok, és mit nem? – Monstro egy ideig eltöprengett ezen a kérdésen, majd barátságosabb stílusban kezet nyújtott neki.

 - Monstro vagyok! – tájékoztatta. Hannah égnek emelte a szemét, és visszaült Susan mellé. Leo majdnem kiköpte a narancslevet a kitörni készülő nevetéstől. Hogy lehet valaki ilyen ostoba? Majd Monstro visszament a mardekárosok asztalához.

 Hermione lépett be a nagyterembe, s Ron szeme egy pillanatra megpihent a lányon. Leo ismerte ezt a nézést. Amikor Ron járt Hermionéval, Ron még csak harmadikos volt. Akkoriban még csúnyácska lány volt Hermione, de idővel szemrevalóvá nőtte magát. Csakhogy Hermione nem tekint már Ronra másként, csupán egy barátra, vagy még annál is kevesebb. De Ron hiába próbál túllépni rajta, nem megy neki. Titkon még mindig Hermionéról álmodozik.

A mardekáros asztaltól felállt másodunokatestvére, Regina, s sietősen az ajtó felé iramodott. Közben kétségbeesetten kereste valaki pillantását a griffendéles asztalnál. Leo legnagyobb meglepetésére George Weasley pattant fel, s indult el ő is az ajtóba. Furcsa, gondolta, s nyakon öntött még egy kósza rajongót.

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2014.08.05. 17:35 Böszme Apó Nem túl harcias komment a 3.-as fejezethez: Nagyon jó a mesélőkéd! :) Érthető, de közben mégsem unalmas az irományod. A James-Lilly vs. Harry-Ginny elég szokatlan, de jó és a horcrux-os újraélesztő téma is zseniális!   ...írom...