|
Napsugaram
Viviána 2015.06.29. 15:12
Elhittem... Én tényleg elhittem,
Hogy két kezem erős – falat építhet,
Mi érzelemcsapáskor túlélni segíthet.
Porladó sziklából faragtam hosszú időn át,
Nem gondoltam volna, hogy áttöri a szökőár.
Köröttem minden üres volt és fekete,
Csak álltam ott némán, mint megtört gyerekek,
S nem gondoltam volna, hogy jöhet még virradat,
Mi szabaddá engedhet egy jégbe zárt kismadarat.
Magányosan bukdácsoltam egy vaksötét úton,
Minden lépésem csak rágódás a szaggató múlton.
Egyszer csak átlibbent egy ragyogó napsugár,
S beszökött a tavaszom milliónyi madárdal után.
Felvirradt a nappalom, mert Te ott álltál előttem,
Tompa remény füstfelhői gomolyogtak köröttem,
Hogy ezen a tavaszon, talán megcsókol a kacagás,
S elnyerheti szívem szerelmes szabadát.
De a te napod fénye nem csak játszik,
Melegen csiklandozza arcomat,
S mikor ajkam már kacagni látszik,
Beáll a szörnyű alkonyat.
Te ellibbensz tőlem, s játszol csak tovább,
Akkor rájövök, porba hullott megint sok égi fohász.
Egyedül maradtam, elnyelt a mély újra,
Falat kell emelnem, hogy emléked lelkem ne dúlja.
S mikor más roskadozva álldogál a gyenge, kicsi fal,
Napfény ragyogja át hanyag munkámat,
S apró falam romba dől, porba hull, elillan,
S elözönlenek a kirekesztet, elfojtott vágyak.
Mikor lehunyom két szemem, félek a sötétben,
Kell álmomban valaki, kit szabad remélnem.
Magam sem tudom miért, de szívem dobban még érted,
Sárban nyílva csak a te rózsád marad fehéren.
Hogy szívem te napsugarad után reménykedni miért hagyom?
Bár gyermeklelkű, álmodozó, de én is ember vagyok.
Mint minden ember:
Naplementés tengerparton magam álldogálok,
Mögöttem a sziget – benne sok öröm, melyre szívem mindig vágyott,
De az az egy, mi boldoggá tenne, pici hajón úszik,
Távolodó útja messze tőlem nyúlik.
Sebesen haladván felverődnek a habok,
S ebből megszületik sok keserű, reménykedő dalom.
Te magad ülsz e pici hajón, utánad nyújtom kezem,
S gyermeki szívvel, töretlen hittel reménykedem.
Te vagy az én fehér rózsám, Te hozod el a napsugaramat,
Ellened – akárhogy küzdök – nem emelhetek falat.
Sarnyai Vivien
2014. június 23.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
